Szeretném mindenkivel megosztani, ami velem történt. Remélem más is olyan boldog lesz, ha megismeri a történetemet.Nosza rajta!
Népi gyógyászattal foglalkozm már igen régen.
Történetem úgy kezdődött, hogy nyirokmasszást végeztem, ezt kevesen
ismerik és még kevesebben csinálják.
Estére masszírozástól fájt a derekam, ez elég jel lehetett volna arra, hogy
oda figyeljek egy kicsit magamra is.
De az ember lánya örül annak, ha van vendége, és ezáltal egy kis bevétel-
hez jut, ami a mai világban létfontosságú. Gondolom mindeneki így van vele.
Később még jöttek másfajta fájdalmai is, például a lábam, már alig tudtam járni, de az is nagyon nagy fájdalommal .
Sajnos elég sok idő telt el míg rájöttem a gerinctől fáj a lábam.
Azért elmentem orvoshoz, és ezt mindenkinek ajánlom, mert a népi gyógyászat csak kiegészítése az orvostudománynak, és ha tudjuk
a biztos diagnozist sokkal könnyebb megtalálni a népi gyógyászati praktikákat.
Minden leletem jó lett, szint annyira, hogy az orvos azt mondta,
"ha neki lennének ilyen jó leletei, akkor nagyon örülne"
Már nem fáj semmin, megszépültem, kivirultam, kivül belül újjám születtem.
Megszünt a fronthatások kellemetlen kisérője, jöhet hideg vagy meleg
front és csak azért is jól érzem magam, már nincs hatással rám.
Életem 100%-ban megváltozott.
Ezután életmód váltás ami elmondhatom sikeres volt
Hogyan is lettem egészséges és fiatalos ez manapság csoda számba is mehetne.
Azt már mindenki tudja, hogy a sejtjeink öregszenek és ez sajnos nagyon is meglátszik rajtunk.
Mindenki hallott már az őssejt kutatás eredményeiről, tapasztalatok azt
mutatják, hogy életkorunkat évtizedekkel meghosszabbíthatjuk. De ami
a legfontosabb egészségesen élhetünk.
Nade mot már lássuk a lényeget. Rátláltam egy olyan szerkezetre, ami a sejteket megújjítja szervezetünk minden részében. Közben relaxálunk,
plusz oxigént juttatunk a szereveztünkbe, ezáltal mindenféle jó történik
szervezetünkben.
Amióta használom jól érzem magam, ezt mindenkinek meg kellene ismerni.
Az egészségünk a saját kezünkbe van, csak nem élünk a lehetőségekkel.
Követjük a többséget, és jó magyar szokás szerint , csak panaszkodunk és
sírunk, mert ez a könnyebb megoldás. Mi is élhetnénk úgy mint a svédek vagy az angolok és higgyétek el ez nem csak pénz kérdés.
Tudom, most azt gondoljátok könnyű nekem, de ebben nagyot tévedtek.
Nekem is olyan nehéz mint a nektek. De ha én nem teszek semmit, azért,
hogy megóvjam egészségemet, akkor ne is várjak semmi jót.
Amikor megismertem ennek a gépnek jó tulajdonságait az emberi szervezetre, rögvest használni kezdtem.
De nem álltam meg itt elkezdtemforgalmazni, hogy más is megismerje jótékony hatását. Ezáltal többet tettem magamért egészséges lettem, könnyebb lett az életem.
A másik ami igen fontos számomra remélem tudtam segíteni azokon az embereken akik rajtam keresztül ismerkedtek meg a gép hatásaival és azóta is rendszeresen használják.
Boldog vagyok, hogy másokon is segíthetek, úgye nem is olyan nagy
dolog csak akarni kell, minden a kezedben van csak akarni kell.
A kévézás szerented egészséges?
Nagyon sok kávét ittam, és erről nem tudok leszokni, pedig biztos nem tesz jót. A szervezetem jelzett, és elkezdtem csökkenteni a mennyiséget, de egy idő után már jól voltam és visszaálltam megint a sok kávéra, lehet, hogy az ize vagy a ceremónia miatt ezt mindenkinek magának kell eldönteni mit is szeret a kávéban igazából.
Szerencsére megismeretem egy olyan kávét, ami egészséges, mert
lúgosítja a szervezetet. Manapság már nagyon sokan tudják, hogy a savas
szervezet a betegségek melegágya. Lúgos szervezetben pedig inkább az
egészség az úr.
Ha érdekel akkor meghívlak egy jó kávéra, ha te is tenni akarsz az egész-
ségedért, de a kávázás örömeiről még sem szeretnél lemondani. Ha hozol
magaddal egy olyan személyt akinek fontos neked az Ő egészsége is, akkor meglepetés jutalmat adok.
Legközelebb a fogyásomról írók. Táplálkozásomat megváltoztattam, figyeltem a fehérje bevitelre, azóta sokkal jobban érzem magam.
Több változás eredmény tippek...stb
Az én eredményem 1 hónap alatt -8 kg, ez mind egészségesen éhezés
és kemicáliák nélkül.
Igérem folytatom hasznos dolgokkal, amit már kipróbáltam, hogy a pénzt
ne a patikába hordjuk, hanem magunkra költsük mindenki hobbija és
vérmérséklete szerint. Néhány tipp wellnes pihenések, kirándulás, sport és még sok minden más.
Hévízi tőzegiszap
A természetes tőzegiszap a szépség és az egészség szolgálatában
A tőzegiszap legfontosabb alkotóeleme a Huminsav.
Magas huminsav tartalmának köszönhetően egyik legjobb méregtelenitő
Természetes alakformáló hatása a lerakodott zsírokat bontja.
- Javítja az anyagcserét tisztítja a nyirok rendszer, megszünteti az ödémát.
- Nagyon hatásos ellenszere a narancsbőrnek, mert segíti a kollagén teremelését, így javítja a kötöszövetek, az izültek, az izmok, az inak, a körmök, a haj a bőr és még sorolhatnám.
- Látványosan fiatalítja a bőrt.
- Kiváló fertőtlenitő , gombnaölő é gyulladás csökkentő hatása van.
- Pattanásos próblémás bőrre ideális hatóanyagokat tartalmaz.
A sejtek elektromos feszültséggel rendelkeznie, ami az évek múlásával erősen csökken, ennek következtében a sejtek térfogata is kisebb lesz, összehúzodnak, igy leszünk ráncosak és igy megyünk össze.
A huminó újból megnőveli a sejtek elektromos potenciáját, aminek következtében visszanyerik eredeti volumenüket, és ezáltal az egész
szervezet megújjul megfiatalodik.
Ez a termék is hozzájárul az egészségünk megartásához, fiatalságunk
megőrzéséhez.
Hozzám is eljöhetnél egy hévízi iszap pakolásra vagy akár csak egy jó tanácsra van szükséged keres meg e-mail-ben
Elérhetőségem: ralik.ildiko@gmail.com
A lehetőségem szerint azonal válaszolók, de legkésőbb 48 órán belül megérkezik a válaszom.
Kívánok nektek virágos mosolygos napokat amíg találkozunk.
Ne feledd magadért te vagy a felelős